Csillagom

Tisztára fürdök az út porában,
örök az utam, úgy feszíti hátra
kezeimet két kezem. A végtelen
önmagam határa. Ág és törzs két felem,

úgy jutok előre, hogy folyton kétkedem.
Mi volt lovam ára? És ha élettelen
hever reggel, hogy jutok tovább?
Jelentéktelenségem vakságán át

látom a tengert, mossa halott medrét,
Éjjelente égő papírfecskék
világitják sánta csillagomat.
Reggel meghajlok felé, hátha kigyullad.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések