Keith Richardsot nem kellett sminkelni

Élek a gyanúperrel, hogy azért kapta meg a színészként pocsék Keith Richards Jack Sparrow apjának a szerepét, mert nem kellett sminkelni. A Rolling Stones gitárosának arcát már a 70-es évek elejétől hatalmas ráncok borítják, a drognak és mértéktelen italozásnak köszönhetően.

Számomra abszolút meglepetés volt, amikor feltűnt A világ végénben (A Karib-tenger kalózai harmadik részében), de el kell ismernem, telitalálat. Még arra is volt alkalom, hogy gitározhasson egy kicsit. Állítólag Johnny Depp volt az, aki elérte, hogy barátja, a híres rocker kapja meg a szerepet, azt is tudjuk, hogy Depp Richardsról mintázta a főhős alakját. Már a Holtak kincsében is szerepeltetni akarták, de nem fért be a történetbe.
A világ végén forgatásáról majdnem lemaradt (ugyanis részegen leesett egy pálmafáról és megsérült). Az Empire magazin szerint azon a három napon, amelyen végül Gore Verbiski leforgatta vele a jeleneteit, részegen dolgozott.  "Nagyon régóta ismerem, és vannak forgatások, ahová csak úgy beállít, és együtt lógunk a szünetekben, és zenékről, filmekről, valamint az élet dolgairól beszélgetünk. Tök mindegy, mit csinálunk, az egy igazi öröm" - mondta Johnny.

Keith aztán megkapta a szerepet a negyedik részben is (Ismeretlen vizeken), bár a Disney állítólag nem örült a zenész drogos előéletének: Life c. könyvében Richards ugyanis őszintén írt a dologról, nem mintha eddig nem tudott volna róla mindenki. Egyszer azt nyilatkozta, hogy még az apja hamvait is felszippantotta kokainnal keverve.

Hát ha nem jó kalóz, akkor ki az?

John Lennon önarcképe alumíniumból

Aranytollas vagyok

Most már nem vádolhat senki azzal, hogy idegen tollakkal ékeskedem. Merthogy megkaptam a Napló Aranytollát, ami igazán meglepetésként ért, később meg az, hogy ilyen nagy hűhó (esetleg hűha) lett a dologból. Nem mintha nem simogatná a büszkeségemet, de azért túlzásnak érzem. Azért a kicsi cikkért...

"A jövőben mindenki híres lesz egy negyedórára" - mondta Andy Warhol ironikusan, úgy látszik nekem ez már kijutott, aztán meglátjuk, hogy lesz-e hosszabbítás.

A nagymamám is felhívott reggel, ezek szerint a Fejér Megyei Hírlapban is benne vagyok... Akkor már kíváncsi voltam. Gyorsan megvettem az újságosnál, a címlapon lévő kép (mert ott is volt egy) szintén váratlanul ért (ez a negyedik meglepetés a jól számolom).

Nagy megtiszteltetés számomra, különösen, hogy Barták Péter főszerkesztő úrtól vehettem át a díjat. Köszönöm szépen!

Tessék parancsolni, itt van a cikk. A betűk aprók, így idemásoltam a Napló Onlineról a szöveget.

Kórtörténet önarcképeken

William Utermohlen amerikai festőművész 1995-ben tudta meg, hogy Alzheimer-kórban szenved. “Attól a pillanattól fogva önarcképeket festve próbálta megérteni betegségét” - magyarázta felesége, Particia Utermohlen, művészettörténész. A realisztikus stílusú művész nem ült korábban megszerzett babérjain, hanem önarcképeket készített. A képek a leépülést és az attól való félelmet, a festő térézékelésének felbomlását tükrözik.

Az Alzheimer-kór elhatalmasodásával a száj és a szemek elcsúsztak, a színek és a perspektívák elmosódtak, a részletes ábrázolámód eltűnt. Utolsó éveiben nem volt képes már rajzolni sem, 2007-ben halt meg, hosszas otthoni ápolás után.

"Keserédes arra gondolni, hogy a képeit egyre többen keresték, amint a betegség elhatalmasodott rajta" - fogalmazott Patricia. Utermohlen önarcképeit számos kiállításon meg lehetett tekinteni, ahol a demencia sötét birodalmába kényszerült embereket sújtó folyamat alapos ábrázolása tárul elénk. "Mindig is kívülálló volt. Soha nem ugyanazon az idősíkon dolgozott, mint amelyikben élt. Mindenki az absztrakt expresszionizmust űzte, ő pedig tisztán megrajzolt minden figurát. Furcsa, hogy azokkal a munkákkal vált ismertté, amelyket betegen alkotott."

Elvégre kalóz vagyok! - A kamera előtt Johnny Depp

„Minden egyes szereppel, amit eljátszol, odaadsz magadból egy darabot. Különben hazudnál.” – A Tim Burton rendezte Ollókezű Edward (1990) elkészülte óta mágnesként vonzza a mozinézők és a filmrendezők szemeit Johnny Depp neve. Legutóbbi filmje, a Rumnapló (2012) premierjén stílszerűen részegen tántorgott a vörös szőnyegen, de a különc zseninek, a legendás Jack Sparrow megformálójának ezt is megbocsátja a világ. „Az élet gyönyörű, miért is nem lenne az? Elvégre kalóz vagyok!”

Csabai Máté - Újév

Dzsesszzenét hord széjjel a vad városi szél,

Örül és táncol most millió, ki él.

Pezsgőpukkanás hoz boldog és új évet,

Szól minden ajakról egy-egy hő ígéret.

Ölelkezés és csók jár most szájról-szájra,

Pírvöröses csípők ringnak aztán táncba.

Szerelmes izgalom piheg a mellükön,

Boszorkányos dallam szilaj hegedűkön.

Durranás s hangorkán, színes tűzijáték,

Szól az éjszakában a dörgő parádé.

És a kék égboltról egy szép hullócsillag

A tó vizébe hullik, hullámai futnak.

Pompás tarka fények a vízből tükröződve

Szállnak a távoli, vad, homályos ködre.

Ha a harang üt, s elmúlt már az éjfél,

Örömrivalgást kap szárnyra a téli szél.

Távoli partokon, hová emberi lény

Csak ritka vendégként, mint idegen tér,

Hol zúgó patakok, mint anya kebelétől,

Úgy válnak ki a nagy óceán medréből,

Hol forrón virágzó, kecses rózsasarjak

Tüskéktől övezve, büszkén kihajtnak,

Lázas esthomályban, egy szikla peremén,

Lélekváró csendben én ülök ott, én.

A szél táncra perdül, és én megborzongok…

Hiába szaladnak virgonc napkorongok,

Hiába hangzik ott milliónyi óhaj,

Míg a fülembe jut, csak könyörgő sóhaj.

Nem szólnak hegedűk, se dörgő zongorák,

Nincsenek bohócok s illegő rongybabák —

Nem kérlek téged sem ma este táncba,

Nem hajtom fejemet illatos ruhádba.

Most éjfélkor látom a hűs naplementét,

Új habok sodrását, egy új szél felkeltét,

Új hangok kiáltnak a hajnali tájba,

Új mézet hoz a méh az öreg kaptárba.

Távoli partokon, hol hallatszik még

Az ősi hang, egy jobb, Uram, szent igéd,

Itt nyílt ki az első, tiszta hóvirág,

Lágyan szívta be a Nap aranysugarát.

Ismeretlen érzés pezsegett véremben,

Mint az a hóvirág, vagy talán még szebben

Bújt elő szívemből, a természet porából,

A vízesés hangjából, az erdő illatából… —

Szeretnék sírni és várni vágyakozva,

Szeretnék könnyezni megvigasztalódva,

S ha ez újévben már nem marad más semmi,

Szeretnék szeretni, szeretni, szeretni…

Ady volt a költő!

Mendelssohn - e-moll hegedűverseny

"Szeretnék írni önnek egy hegedűversenyt a következő télre" - írta Mendelssohn a Gewandhaus koncertmesterének 1835-ben, mivel mindig is akart egy olyan darabot írni, melyben barátja megmutathatja tehetségét. A mű elkészülte mégis még hat évet váratott magára. Részben a Skót-szimfónia foglalta le a mestert, részben egy boldogtalan berlini időszak tartotta távol az íróasztaltól. Ferdinand David, a tehetséges koncertmester folyamatosan tanácsokkal látta el Mendelssohnt, s a premierre 1845. március 13-án került sor Lipcsében. A zeneszerző - egyben híres karmester - betegség miatt nem vezényelhette a saját művét, így az első előadás, melyen Mendelssohn állt a pulpitusnál, csak az év októberében valósult meg.

Mendelssohné az első, igazán romantikus hegedűverseny. Beethoven hagyatékának nyomasztó árnyékát maga mögött hagyva a schuberti és a mozarti líraiság és a hangszertechnikai innováció megkapó ötvözetét alkotta meg.

A háromtételes versenymű jellegzetessége, hogy a tételek nem különülnek el egymástól. Az első tétel előbb G-dúrba, majd a visszatérés után E-dúrba modulál, a közbeeső virtuóz kadencia minden hangját Mendelssohn írta, s nem engedi, hogy a szólista improvizáljon. A megszokott versenymű formájától nagyban eltér, már a kezdő taktusok is szakítanak a hagyományokkal. Míg Beethovennél több mint nyolcvan taktusnyi zenekari bevezetőt hallunk, itt már alig ütem után megszólal az a szívbemarkoló, sokat emlegetett hegedűdallam:

A nyitótéma részlete a partitúrából...

 A lassú tételt (Andante) a fagott vezeti be, majd a szétáradó zenében olykor a szólóhegedű is kísérő szerepet vállal. Ez a néhány perc a legmegnyugtatóbb zene, amit valaha is írtak. A hegedű valóságosan énekel, a zenekar meghitt suttogása kíséri, a dallam szépsége vállon ragadja a hallgatót. A hegedű akkordjátékát később a zenekar lendületes pizzicatói kísérik.
A zárótétel a trombiták fanfárával, majd a szólóhegedű eleven dallamával kezdődik, majd a scherzoszerű, sodró témát a zenekar fafúvósainak szellemes szólamai bontják ki. A fürge hangjegyeket így is megszakítják lassabb, melodikus részek. A zárás győzelmes, és fenséges, rendszerint a záróhangot már a közönség tapsvihara kíséri.

... és ugyanez a rész az eredeti kéziratból.

A versenyművet még a kritika is rajongva fogadta, s a század végére a koncertrepertoár alapdarabjává vált. A 20. század első fele ugyan a feledés homályába borította Mendelssohn művészetét, de 1959-től (születésének 150 éves évfordulójától) újra népszerűsége csúcsán van. Nem véletlenül: a német zeneszerző csodás művei talán a nyugalmat, a szépséget is meghozzák majd ebbe a rohanó 21. századba.

Elhunyt Garas Dezső

"A fiatalok álmodják mindig az igazit, de az ágyukat az öregek vetik meg" - mondta Garas Dezső egy ízben. A Nemzet Színészét hosszan tartó betegség után, 77 évesen érte a halál.

Garas Dezső 1957-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, pályáját a Nemzeti Színháznál kezdte, majd Madách Társulathoz szegődött. A széles közönség leginkább filmszerepiről ismeri: a Régi idők focija (1973) c. film mondta szálóigévé vált: "Kell egy csapat". Az Abigél c. filmben König szerepét osztották rá.

Gyakran alakított abszurd, groteszk, kiszolgáltatott figurákat. Szerepelt a Szerencsés Dániel, a Szamárköhögés és a Banánhéjkeringő c. filmekben. "A színész nem elemez, hanem felmegy a színpadra és a tőle telhető legjobban elmondja a szöveget, és eljátssza a figurát. Az elmélethez nem értek és nem is érdekel" - mondta egy interjúban. December 20-án lépett utoljára színpadra a Jó estét nyár, jó estét szerelem című darabban, a Nemzeti Színházban. "Tíz. És ez szörnyű!" - felelt arra a kérdésre, hogy hány estét játszik végig egy hónapban.

"Az ő elmenetele nekem olyan fájó pont, hogy nem tudok úgy beszélni róla, mint bármely, különben nagyon szeretett kollégámról" - nyilatkozta Törőcsik Mari. - "Úgy volt, hogy nem lép föl többet, de én megkértem, hogy jöjjön be a kedvemért. A Jó estét nyár, jó estét szerelem-ben velem játszott utoljára."

Az idős művész nem szeretett interjút adni, gyakran zárkózott magatartást tanúsított a külvilág felé. De ez csak védekezés volt. A megöregedett arc egy bölcs személyiséget takart. "Csak megismételni tudom, hogy alapjában meg vagyok a helyzetemmel elégedve. Amennyire erőm engedi, figyelek a világra. A bennünket körülvevő mai világra. Ami talán nem jobb, vagy rosszabb, mint a régi, csak más." Garas Dezső nélkül tényleg más lesz a világ. A magyar színjátszás egyik legnagyobbja volt.

Vaughan Williams - Fantázia egy Thomas Tallis-témára

Anglia számára Ralph Vaughan Williams az a zeneszerző, aki újrafelfedezte és feldolgozta a népzenét és a korábbi angol kultúrát. A századfordulón az elsők között utazott vidékre, hogy népdalokat gyűjtsön, a Tudor-korabeli angol zene hatását tükröződik ekkori művein (pl. Norfolk Rhapsody Nos. 1 & 2). Zenéje az angol táj szépségeit hordozza, szinte magam előtt látom a zöldfüvű legelőket, lankákat, dombokat, a jellegzetes angol kisvárost.

Thomas Tallis (1505-1585 k.) a Tudor-korabeli Anglia legjelentősebb zeneszerzője volt, orgonista és többszáz himnusz és egyházi ének szerzője. A "Why fum'th in fight?" kezdetű, fríg hangnemű zsoltárt 1567-ben írta, Vaughan Williams a The English Hymnal magazin szerkesztőjeként ismerkedett meg a melódiával.

A Fantázia egy Thomas Tallis-témára című, kettős vonószenekarra és vonósnégyesre hangszerelt művet 1910-ben mutatták be a szerző vezényletével, aki azt 1913-ban és 1919-ben is átdolgozta. "A kettős zenekar az archaizálás célját szolgálja: ilyen módon tudja a zeneszerző visszaadni a XVI. századi zene felelgető technikáját" (Pándi Marianne). A vonósnégyes bensőséges hangulatú szólamait a a zenekar concerto grosso-szerű versengése kíséri.

A hangzás ezáltal dús és tömör, a polifonikus szerkesztésmód új értelmezése tárul elénk. Szerkezetében az Erzsébet-korabeli fantáziaformát idézi meg a mű.

A Tallis-fantázia egyszerre tükrözi a szerző jártasságát az új francia zene (1908-ban Maurice Ravel tanítványa volt) és a régi angol zene területén. Gyönyörű zene - érdemes a hallgatásra! Azoknak ajánlom, akiknek nincs ellenére tizenhat perc nyugodt kikapcsolódás Vaughan Williams tisztító erejű zenéje mellett!

A következő felvételen Sir Andrew Davis vezényli a BBC Szimfonikus Zenekarát.