"Szebbeket álmodik a bölcsnél a bolond!"

Még nem értem teljesen, s valószínűleg nem is értette senki teljesen magán a kltőn kívül, de Charles Baudelaire költeményeinél érzem, hogy valami teljesen újat olvasok. "A rendszerek (...) örök vezeklésre ítélnek" - mondta a költő, és tartotta is magát elvéhez. Az élet minden területén. Sárga, fehér, fekete, szőke és félvér nőket egyaránt szeretett, a Hotel Pimodan ópiumtermébe járt kulturálódni, itt írta A Romlás virágai c. versciklus első darabjait is, hol áhítattal volt tele, hol istenkáromlónak bélyegezték.

"Én drága Bánatom, légy jó, nyugton maradj ma.
Az Alkonyt hívtad, ím leszállt, itt van, fogadd:
setét legét a halk városnak leplül adja
és békét hint emitt, amott meg gondokat."

(Áhitat)

Nyugtalanságát, élvhajhászását, hírhedettségét csak a mai rocksztárokhoz tudom hasonlítani. Korabeli olvasói talán nem értették meg, mi a szörnyű ebben a földhözragadottságban, mi a jó a "repülésben", Jimi Hendrix, Jim Morrison és Kurt Cobain óta tudjuk. Baudelaire is a halálban keres megoldást, a világ számára kicsi, szegényes. A társadalom által bűnösnek bélyegzett költő lát bűnt a világban, egy végtelen útvesztőt lát, amelyből kijutni lehetetlen. Tudja, hogy ez a világ nem az övé, ez a z élet csak kínozza őt. "Lelkem torony, amely lassankint összeroskad / az ostromgép nehéz ütései alatt" (Őszi ének).
A legmeglepőbb költeményeinek rendezettsége, formai és nyelvi tökéletessége volt számomra. Azt gondolná az olvasó, hogy töredezett, félbehagyott verseket, félkézzel odavetett sorokat talál majd, ehelyett szonettformában megírt, precíz, feszes költeményeket olvas. Van ebben valami leereszkedő, valami furcsa arisztokratikus vonás. Baudelaire megvet mindent, ami közönséges, ami kispolgári, nem ereszkedik le a néphez, mint Wordsworth vagy Arany János, nem oktat, mint Kölcsey, nem lángol, mint Goethe vagy Schiller. 

Keserűen tekint szét a világban, mint egy didergő földesúr, mint Lord Byron, élvezi a saját magát mardosó vad spleent. Baudelaire szépséget talál a rosszban, kéjt a romlásban. "A szép mindig bizarr" - vallotta.