Ki temeti el a demokráciát?

A demokrácia - úgy tűnik - válságát éli. Amíg a diktatorikus vezetésű Kína a világválság alatt is játsszva hozza 8-10 %-os GDP-növekedését, Európa Görögországba öntheti ingadozó értékű euróját, de már szürke felhők gyűlnek az olasz csizma és a napfényes Spanyolország felett is. Mi, magyarok húsz éve másztunk ki a diktatúra valamikor mély és sötét, valamikor sekélyes, de azért homályos gödréből... S úgy tűnik, elfelejtettük, hogyan is estünk bele.

Ma belenéztem az esti híradóba az MTV-n, de nem azért, mert híreket akartam tudni. Sokkal inkább azért, mert látni és hallani akartam, hogy a köztévé a kormánypárti médiatanácsa alapján megválogatott hírszerkesztői milyen híreket tartanak fontosnak, és hogyan fogalmaznak meg egy-egy hírt. Az MTV majdnem olyan, mint egy katonai rendszer, folytatta: "az utasítások felülről jönnek" - nyilatkozta Nagy Navarro Balázs, a TFSz alelnöke (forrás: Népszabadság). Ahogy a sztálini kommunisták csoportképeiről retusálták ki a "kegyvesztett" párttagokat, úgy jelentek meg manipulált, hamisított anyagok a köztévében. S ahogy a téesztagokat boldogan, szalonnát csipegetve, forró nyári napsütésben mutatta az 60-as évekbeli tévéhíradó, úgy adnak hírt kormányunk legújabb, kitűnően sikeres intézkedéseiről.

A diktatúrában betömik annak a száját, aki beszél, befogják annak a fülét, aki hallani szeretne. A demokrácia ennél jóval finomabb eszközökkel kíván dolgozni: az ember szemét elkápráztatják, fülébe a reklámok, az új slágerek hangjai duruzsolnak.

Mit tegyünk hát? Nem bízhatunk meg a rendszerben, hiszen a demokráciának nincsen arca, csak szavazói és képviselői. Hogy bízhatnánk meg a médiában, ha átlátszó hazugságokkal vagy jelentéktelen igazságokkal próbálja megtömni fejünket. S ami polgári társadalmunk legfőbb problémája: egymásban sem bízhatunk meg. Hogy is írta Arany János? "Közönyös a világ... az élet / Egy összezsúfolt táncterem, / Sürög-forog, jő-megy a népség / Be és ki, szűnes-szüntelen." 

Haldoklik a demokrácia. Nem csak nálunk, mindenhol. A négyévenkénti szavazások előtti "hajrá" lassan olyanná válik, mint amikor a római császárok cirkuszi játékokkal nyerték meg a nép jóindulatát. A politikai váltógazdaság nagyjából annyit jelent, hogy az ellenzéki párt bírálja a kormányt azért, amit majd a következő szezonban ő is megtesz.

A bombaként robbanó kapitalizmust látva a modern ember reakciója pedig, és most hadd legyünk viccesek, valami hasonló: "Engem joghurtvásárlásra akartak rávenni az Auchanban. De engem nem lehet átverni, nem vettem."