Valószínűleg Paul McCartney egyike a legnagyobb élő legendáknak. Az 1942-es születésű liverpooli srác ma 68 éves. Neki köszönhetjük az olyan slágereket, mint a Yesterday, aminek körülbelül 3000 féle feldolgozása létezik, aLet it Be-t, a Hey Jude-ot, a Blackbird-öt, az elmúlt hetekben kapta meg a Gershwin-díjat, amikor Michelle Obamának énekelte a Michelle-t.
Ne is ugorjunk előre: kezdjük a Beatles-szel. 1957-ben egy templomi rendezvényen Paul McCartney elővette a gityóját, és a legújabb slágereket kezdte pengetni rajta, mondva, a rádióból hallotta őket. Egyszercsak egy részeg pofa keze nehezedik a vállára, John Lennoné. A fickónak megtetszik a két évvel fiatalabb Paul, akit hamar bevesz Quarrymen nevű zenekarába. Napról napra fejlődnek, Paul 17 éves, amikr megírja első dalát. Az együtteshez csatlakozik George Harrison, Hamburgban ismerik meg Ringo Starr-t, becsületlen nevén Richard Starkey-t. A nevük időközben Beatles lett. Paul és John remekül kiegészítették egymást, és egy korai egyezség alapján bármelyikük szerzeményét Lennon-McCartney-dalként dobják piacra. Valójában csak 27 dalról mondható el ez. Love me do, Hard Day's Night, All my Loving... Ne is folytassuk. A Beatles világhírű. Paul egyre jobb dalszerző, egyre jobb szövegíró (ezt Lennon még 1979-ben is elismerte). USA: Lennon szavaival: "tudtuk, ha az USA-ban beüt a zenénk, világhírűek leszünk. Sikerült". Magical Mystery Tour, Abbey Road, egy sárga tengeralattjáró. Ötletek: A Beatles már az 1960-as években szerette volna megfilmesíteni A Gyűrűk Urát, maga Paul McCartney mesélte el, hogy tervükből végül azért nem lett semmi, mert a megfilmesítés jogaival akkor mégTolkien rendelkezett, aki pedig nem lelkesedett az ötletért, hogy a liverpooli négyes vigye mozivászonra művét. McCartney szerint John Lennon játszotta volna Gollamot, Csavardi Samut Ringo Starr, Gandalfot George Harrison, míg maga McCartney Frodót alakította volna. Jackson szerint azért is kár, hogy a projektből nem lett semmi, mert a fiúk biztosan zseniális dalokat írtak volna a filmhez. De a Beatles-ben már nem a régi a helyzet. John Lennon saját filmje, Ringo Starr, George Harrison saját albuma, a Fehér Album már egyéni szerzemények lemeze csupán. De a négy fiú még energiája, ereje, tehetsége teljében. Utolsó albumuk a Let it be. Lennon már Yoko Onóval és annak Plastic Ono Bandjával törődik. Az ellentétek kiéleződnek, nem találják meg a közös hangot. 1970-ben az együttes feloszlott.
De Paul McCartney nem maradt tétlen (ahogy a többiek sem): azonnal elindította szólókarrierjét, McCartney címmel kiadott lemezén minden hangszeren ő játszik. Felesége, Linda McCartney is hamarosan belejön a zenélésbe, megalakul a Wings együttes, a hetvenes évek legsikeresebb popegyüttese, 1973-ban a James Bond-film betétdalát is ők szerezték. Az 1980-as évek elején megjelent Coming Up c. szerzeménye hatalmas siker, Paul tartogat még meglepetéseket. Szerepelt a feltörekvő Michael Jacksonnal (Say, Say, Say), de a fiatal popsztár nem túl fair módon megvásárolta az összes Beatles-dal jogait. Paul azt mondta, nem akarja visszavásárolni őket. A 80-as évek közepén Paul felfedezte, hogy régi iskloájának épülete üresen áll: régi álmát valóra váltva, hogy tehessen valamit Liverpoolért, megalapította ott a Liverpool Institute of Performing Art-ot.
1991-ben Paul behatolt a klasszikus zene (felség)területére: megírta a Liverpool Oratorio-t. A kritika jó, bár nem túl komplex a nagy apparátushoz képest. 1997-ben Standing Stone c. zenekari műve jelent meg. "Száz év múlva Paul McCartney mint vegyes műfajban alkotó komponista lesz számontartva, mint Gershwin... mondom, száz év múlva" - véli egy YouTube felhasználó. És tessék belehallgatni: mi lett a liverpooli srácból, aki a Beatles idején kottát sem tudott olvasni. Classical Working című lemezéről:
És nemcsak komolyzene: 2001-ben megjelentette verseit Blackbird singing címmel. Sokat várhatunk még tőle, 68 évesen is, reméljük, minél több ideig köztünk lesz.
Csabai Máté
